Berger, P. L. és Luckmann, T. (1998): A valóság társadalmi felépítése Jószöveg Műhely Kiadó, Buda...

1. I. A tudás alapjai

1.1. 1. A mindennapi élet valósága

1.1.1. Filozófiai okfejtés

1.1.2. A valóságot adottnak vesszük

1.1.2.1. A mindennapok világát elfogadjuk

1.1.3. Ha ki akarjuk fejezni, hogy valaki milyen valósággal rendelkezik, foglalkoznunk kell azzal, hogy ez a valaki saját valóságát hogyan ételmezi, és számolnunk kell az ő valóságnak bizonyosság-jellegével, bár csak fenomenológiai zárójelbe téve

1.1.4. Tudati folyamataink intencionálisak

1.1.4.1. Nincs értelme azzal foglalkoznunk, hogy miben különböznek tapasztalataink tudatosulásai az egyes helyzetekben

1.1.4.2. A világ számunkra a valóságok sokasága

1.1.4.2.1. Van egy a vaóságok között, ami par excellence valóságként mutatkozik. Ez a mindennapi élet valósága. Kiemelt helyzete feljogosít arra, hogy legfelső valóságnak nevezzük. A tudat megfeszítése a mindennapi életben a legerősebb; azaz a tudatban a mindennapi élet helyezkedik el a legtömörebben, a legtolakodóbban, a legerősebben

1.1.4.2.2. A mindennapok valóságában való létet és a valóság tapasztalásának tökéletesen éber állapotát normálisnak és önmagától értetődőnek tartom, azaz ez határozza meg természetes beállítottságomat

1.1.4.2.3. Tudom, hogy mások ezt a közös világot olyan perspektívából nézik, ami nem azonos az enyémmel

1.1.4.3. Az időbeliség a tudat egyik jellegzetes belső birodalma. A tudat folyamata mindig rendelkezik időrenddel

1.1.4.3.1. Minden egyén tudatában van saját idejének folyamatával, amely szoros kapcsolatban van szervezetének fiziológiai ritmusával

1.1.5. 2. Társadalmi interakció a mindennapi életben

1.1.5.1. Ahogyan a nyelv segítségével saját létemet objektiválom, önmagam számára is konkréttá és folyamatosságában áttekinthetővé válik ugyanakkor és ugyanúgy, ahogy mások számára, így spontán módon önmagamra is tudok reagálni, anélkül, hogy a céltudatos reflexióval "megszakítanám" önmagamat

1.1.5.1.1. A nyelv szubjektumomat "valóságosabbá" teszi, nemcsak a beszédpartnerem számára, hanem önmagam számára is

1.1.5.1.2. Mint jelrendszer, a nyelv tárgy jellegű. Mint tényállással találkozom vele önmagamon kívül, és rám gyakorolt harása kényszerítő erejű

1.1.5.1.3. A nyelv szaporodó tapasztalataim állandó objektivációjához kész gyártmányokat szállít

1.1.5.1.4. A nyelvnek megvan az az ereje, hogy az "itt és most"-ot transzcendálja, áthidalja a mindennapi élet valóságának különböző zónáit, és értelmes egésszé integrálja őket. Ennek során térbeli, időbeli és társadalmi dimenzióban mozog

1.1.5.1.5. Mivel a nyelv át tudja ugorni az "itt és most" hatarait, képes arra, hogy a jelenségek egész tömegét "megjelenífse", amelyek térbe, időben és tásadalmilag az"it és most" körén kívül esnek

1.1.5.1.6. Azok a nyelvi utaláok amelyek valóságtól elkülönülő valóságszférákat (pl. álom-mindennapi élet) hidalnak át, szimbólumként határozhatók meg. A nyelvi módot, amellyel ezt elérjük, szimbolikus nyelvnek nevezhetjük

1.1.5.2. A társadalmi tudáskészlet a benne való otthonosság fokozatai szerint különbözteti meg a valóságot

1.1.5.2.1. Alaposabb és mélyebb tájékoztatást ad a mindennapi élet azon részleteiről, amelyekkel gyakrabban van dolgom.

1.1.5.2.2. Amit mindenki tud, annak önálló logikája van, s ennek a logikának a segítségével rendezhetek el dolgokat, amiket én tudok

1.1.5.2.3. Tudásom a mindennapi életről olyan eszközhöz hasonlít, amellyel ösvényt vágok magamnak az őserdőben, s ennek során keskeny fénycsóva vetül arra, ami közvetlen előttem van és közvetlen körülvesz; távolabb viszont mindenütt sötétség uralkodik

1.1.5.3. A tudás szétosztása

1.1.5.3.1. A mindennapi életben a tudással társadalmilag megosztott formában találkozom, azaz különböző személyek, különböző mértékben és különböző módon rendelkeznek vele

1.1.5.3.2. A tudás társadalmi szétosztása tehát annál az egyszerű ténynél kezdődik, hogy nem tudok mindent, amit a többi ember tud, és ez a tudás a szakértőség igen bonyolult és titokzatos összefüggéseiben csúcsosodik ki