1. Az antropológia tudományának néhány neves személyisége
1.1. Claude-Lévi Strauss Clifford Geertz Michael Carrithers Donald Brown Bronislaw Malinowski Bruce Knauft Michel de Montaigne Thomas Hobbes Giambattista Vico Ferdinand Tönnies Franz Boas Radcliffe-Brown Marcel Mauss Jean-Jacques Rousseau Evans-Pritchard Noam Chomsky
2. 1. ÖSSZEHASONLÍTÁS ÉS KONTEXTUS (Rácz Márton)
2.1. Az antropológia megpróbálja megmagyarázni a világ társadalmi és kulturális sokszínűségét. „Az antropológia kutatási tárgya az emberiség, de – más társadalomtudományokkal szemben – tárgyát annak legkülönbözőbb formáiban próbálja megragadni.” Arról szól, hogy mennyire különbözőek lehetnek az emberek. Megpróbálja kideríteni, milyen értelemben mondható, hogy van az emberekben valami közös. Az antropológusokat egyaránt foglalkoztatja mind a társadalmakon belüli, mind a társadalmak közötti viszonyok megértése. Ez a diszciplína azzal is foglalkozik, hogy megmagyarázza az emberi létezés különböző aspektusainak egymáshoz való viszonyát.
2.2. Az antropológia tárgyának áttekintése
2.2.1. Az antropológia „emberekről való gondolkodást” vagy „emberekről való tudást” jelent. Szociálantropológia: „tudás a társadalomban élő emberről”. A kultúra és a társadalom kapcsolata: a kultúra a létezés szerzett, kognitív és szimbolikus aspektusaira vonatkozik, míg a társadalom az emberi élet társa megszervezésére, az interakciók mintáira és a hatalmi viszonyokra. Az antropológia legfontosabb módszere a résztvevő megfigyelés, amely hosszas terepmunkát jelent egy adott társadalmi környezetben.
2.3. Az egyetemes és az egyedi
2.3.1. Az antropológia központi problémája az emberi társadalmi élet változatossága. Az antropológiai kutatás és elmélet egyensúlyra törekszik a hasonlóságok és a különbségek között. Milyen mértékben hordoz minden ember, kultúra vagy társadalom valami közöset, és mennyire egyedi mindegyikük?
2.4. Az etnocentrizmus problémája
2.4.1. Egy társadalmat vagy kultúrát saját szempontjából kell megérteni. Helytelen a társadalmakat közös, univerzális mércével (pl. GNP) mérni. Az antropológia nem képes választ adni arra a kérdésre, hogy mely társadalmak jobbak másoknál, egyszerűen azért, mert ez a diszciplína nem ezt kérdezi. Az etnocentrikus elfogultság befolyásolhatja azokat a fogalmakat, amelyeket a világ leírására és osztályozására használunk. A kulturális relativizmust olykor az etnocentrizmus ellentéteként állítják be. Ez a tanítás azt mondja, hogy a társadalmak vagy a kultúrák minőségileg mások, saját egyedi belső logikával rendelkeznek, és ebből következően képtelenség őket valami skálán rangsorolni.
3. 2. AZ ANTROPOLÓGIA RÖVID TÖRTÉNETE (Rácz Márton)
3.1. Az antropológia jelenlegi formája a XX. században alakult ki.
3.2. Proantropológia
3.2.1. Az antropológia gyökerei az ókori görögökig vezethető vissza (Hérodotosz). Tunisz, Ibn Khaldún: a társadalmi kohézió különböző formáit emeli ki a történelmi változást és az új érdekcsoportok hatalomra kerülését magyarázó kulcstényezőként. Európa: a tudományos érdeklődés a kulturális változatosság és az emberi természet iránt a XVI. században éledt újra.
3.3. A viktoriánus antropológia
3.3.1. Nagy-Britannia/USA, Henry Maine, Lewis Henry Morgan: a variáció és változás evolucionista modellje. Darwin természetes kiválasztódás-elméletének hatása. A megbízható adatok igénye: expedíciók, módszeres felmérések. Diffuzionizmus: a kulturális vonások történelmi elterjedéséről szóló tanítás. 1990-es évek: globalizációelméletek – kísérlet arra, hogy megértsük és megmagyarázzuk azokat a módokat, ahogy a modern tömegkommunikáció, a migráció, a kapitalizmus és egyéb „globális” jelenségek kölcsönhatásba kerülnek a helyi körülményekkel.
3.4. Boas és a kulturális relativizmus
3.4.1. Az eszkimók és a kwakiutl indiánok kutatása aprólékos, empirikus adatgyűjtéssel.
3.5. A két brit iskola
3.5.1. Boas követői. Malinowski: a kultúrák belülről való tanulmányozása.
3.6. Mauss
3.6.1. Esszék az ajándékozásról, a nemzetről, a testről és az ember fogalmáról. Szemináriumok a megfigyelési technikákról.
3.7. A 20. század második fele
3.7.1. Új szaktudományok: pszichológiai antropológia, politikai antropológia.
3.8. A strukturalizmus
3.8.1. Lévi-Strauss: az emberi elme egyéni elmélete, A rokonság elemi formái.
3.9. Reakciók a strukturális funkcionalizmusra
3.9.1. A társadalom természeti törvényeinek keresése hiábavalónak bizonyul. Különbség a társadalmi struktúra és társadalom-szerveződés között. A társadalmi struktúra kényszerek laza rendszerekénti felfogása. Városantropológia, az etnikumok tanulmányozása.
3.10. Neoevolucionizmus, kulturális ökológia és neomarxizmus
3.10.1. Morgan: különbségtétel a „kultúra magva” és „a kultúra többi része” között.
3.11. Szimbolikus és kognitív antropológia
3.11.1. Növekszik a jelentés, a szimbólumok és a megismerés iránti érdeklődés.
4. 3. A TEREPMUNKA ÉS ÉRTELMEZÉSEI (Keserű Bálint)
4.1. Terepmunka
4.1.1. A társadalomra és a kultúrára vonatkozó új ismeretek legfőbb forrása. Tarthat néhány hónapig, egy, sőt akár kettő vagy több évig is. Célja a vizsgált jelenségek lehető legalaposabb megértése.
4.2. A terepen
4.2.1. Az antropológusok egy sor specializált, formalizált technikát használnak az adatgyűjtéshez. A legtöbb antropológus a terepmunkája során kombinálja a formális technikákat a nem strukturált, részt vevő megfigyeléssel.
4.3. Elmélet és adatok
4.3.1. A kutatásnak van egy induktív és egy deduktív dimenziója. Indukció: információgyűjtés arról, amit az emberek mondanak és tesznek. Dedukció: próbálkozások arra, hogy egy általános hipotézis vagy elmélet segítségével megmagyarázzuk a tényeket.
4.4. Antropológia hazai terepen
4.4.1. A kultúrára és társadalomra vonatkozó legalapvetőbb kérdéseink egyformán relevánsak a világ bármelyik pontján. Az ismerős környezet előnye, hogy az ember jól tudja a nyelvet és kiismeri a kulturális konvenciókat.
4.5. Interpretáció és elemzés
4.5.1. Klasszikus antropológiai monográfia (20-as, 30-as évek): az adott népcsoport legfontosabb intézményeivel foglalkozott, általában a részletes, falun végzett terepmunkát használva kiindulópontként. Antropológiai vizsgálódásokat ma már sokféle helyszínen végeznek, nem csak faluban. Társadalomelméletet ma már az antropológusok által tanulmányozott társadalmak is művelnek.
4.6. Az etnográfiai jelen és a múlt
4.6.1. Az antropológiai szövegek általában jelen időben íródnak. A vizsgált társadalmak változáson mennek keresztül az eredeti terepmunka óta. Fontos ismerni egy társadalom történelmét és ennek szerepét a jelen kialakulásában. Az etnográfiai jelenre és a történelmi dimenzióra nem szabad úgy tekintenünk, mintha kölcsönösen kizárnák egymást.
4.7. Etnográfiát írni és olvasni
4.7.1. Az antropológiai szövegek messze nem semleges és objektív leírásai, elemzései a különböző szokásoknak és rendszereknek. Az írástechnikák, illetve a személyes és történelmi kontextusok fontosságának felismerése hosszú távon pontosabb megértéshez vezet, mint a naiv olvasási mód.
4.8. A fordítás problémája
4.8.1. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem értelmezzük félre a társadalmat, amelyet saját terminusainkkal próbálunk leírni? Különbséget kell tenni a leírás és az elemzés között. Az antropológus soha nem válhat „bennszülötté”.
4.9. Émikus és étikus
4.9.1. Émikus szint: hogyan tapasztalják és írják le életüket a társadalom tagjai maguk. Étikus szint: az analitikus leírások vagy a kutató magyarázatai tartoznak ide.
4.10. Az antropológia mint politika
4.10.1. Az antropológia – mint társadalmi és kulturális mező, jelenség – hatalmi egyenlőtlenségeket von maga után. Bizonyos kritika szerint az antropológia szorosan kötődik a társadalomhoz, ezért a társadalomban uralkodó hatalmi viszonyok nagy befolyással vannak rá.
5. 4. A TÁRSAS SZEMÉLY (Magyar Zsuzsa)
5.1. Az emberi nem társas jellegű
5.1.1. Az emberek gyermekkortól kezdve úgy viszonyulnak a többi emberhez, mint a környezetük fontos meghatározóihoz. Ami igazán emberi bennünk, az a társadalmi és kulturális világgal történő érintkezésünk során alakul ki. Sok olyan dolog, amit ösztönösnek vagy természetesnek veszünk, tulajdonképpen társadalmilag alakult ki.
5.2. Természet és társadalom
5.2.1. Az emberi lét négy dimenziója
5.3. Nyelv
5.3.1. A beszélt nyelvet tekintik az emberi nem fő megkülönböztető jegyének a biológiailag rokon fajokkal. A csoportokon belül is nagy a kulturális és nyelvi változatosság. A csoportokon belül az egyik legfontosabb közös kulturális jellemző az anyanyelv.
5.4. Kultúra és ökológia
5.4.1. A kultúra az emberi nem alapvető megkülönböztető jegye, ami minden emberre jellemző. Az emberek minden társadalomban egyaránt kulturáltak, de más és más módon. Az egyszerűbb technológiával rendelkező népek a természet folyamatait ösztönösebben élik meg, mivel „természetközelibb” módon élnek.
5.5. Két természet, két megközelítés
5.5.1. Külső természet: ökoszisztéma. Belső természet: az emberi természet.
5.6. Interakció és cselekvők
5.6.1. A társadalmi élet mindenekelőtt cselekvésekből vagy interakciókból áll Az interakció a cselekvés kölcsönösségére, reciprocitására utal. Ha az emberek nem állnának kapcsolatban, a társadalom sem létezne többé. Az emberek tudják, hogy cselekszenek, még ha nem is vannak tisztában a cselekvéseik következményével.
5.7. Státusok és szerepek
5.7.1. A társadalom minden tagja rendelkezik bizonyos jogokkal és kötelezettségekkel. Minden személynek számos különböző joga és kötelezettsége van. A státus egy személy társadalmilag meghatározott helyzete. Minden személynek számos státusa lehet. Szerep: a státus dinamikus megjelenése – a személy pillanatnyi viselkedése.
5.8. Váltás a szerepek között
5.8.1. Az egyén rá van kényszerítve arra, hogy rögtönözzön. Fontos kérdés, hogy a szerepjátszás közben azonosulunk-e a szereppel.
5.9. Hatalom és társadalmi élet
5.9.1. A hatalom fogalmának megközelítése a rendszer felől (Marx): a hatalmi különbségeknek a társadalom szövetébe való beágyazódásának mértéke. A hatalom fogalmának megközelítése a cselekvő szemszögéből (Weber): a társadalmi viszonyok egyik aspektusa, az a képesség, hogy rávegyünk valakit olyan cselekvésre, amit egyébként nem tenne meg.
5.10. Az Én
5.10.1. Énreprezentáció: a társas életben mutatott egyéni rugalmasság, amellyel különböző különleges helyzetekhez megfelelő viselkedésmódokat alakítunk ki.
5.11. A nyilvános és a privát Én
5.11.1. A privát Én: belülről látja magát – az antropológus által nem megfigyelhető. A nyilvános Én: bizonyos népeknél nincs meg a magánszemély fogalma, az egyén teljes mértékben alávetett a közösségnek.
5.12. A test antropológiája
5.12.1. Testi eljárások: pl. körülmetélés, öltözködés, szobatisztaságra szoktatás. A szaporodási technológia változásának hatása a személyiségfogalomra. A test szubjektív módon, belülről való meghatározottsága.
6. 5. HELYI SZERVEZŐDÉS (Nagy Gábor)
6.1. Az antropológia empirikus ismeretanyagának nagy részét helyi közösségek tanulmányozása révén szerzi. Ennek egyik oka, hogy a helyi közösségek módszertanilag kezelhető méretű egységek.
6.2. Normák és társadalmi kontroll
6.2.1. A társadalmi szabályok szankciókat takarnak, feltárva a hatalmi egyenlőtlenségeket. Pozitív szankció: jutalom a norma követéséért. Negatív szankció: bünteti a szabály megszegését.
6.3. Szocializáció
6.3.1. Az a folyamat, amely által valaki a társadalom teljes jogú tagjává válik. Sok társadalomban a családé a legfőbb szerep a szocializációban.
6.4. Életszakaszok és az átmenet rítusai
6.4.1. Az idő előrehaladtával változik az egyén identitása. A felnőttek sajátos jogai és kötelességei különböznek a gyermekekéitől. Az korból-korba történő átmenet rítusai általában dramatizált, nyilvános események.
6.5. A háztartás
6.5.1. A legkisebb társadalmi rendszer a két egyén kapcsolata, de az antropológiai gyakorlat szerint a legkisebb és legkönnyebben hozzáférhető társadalmi rendszer, amelyben erőteljes és fontos interakciók zajlanak, a háztartás. Egy háztartás általában olyan emberekből áll, akik rokoni viszonyban vannak. A háztartás gazdálkodási egység, mely megalakul, működik, majd felbomlik.
6.6. A falu
6.6.1. Nincs olyan háztartás, amelyik teljes mértékben önfenntartó. Csak a háztartás keretein kívül megoldható problémák: politika, vallás, gazdaság stb. A háztartás mindig kötődik más háztartásokhoz és a társadalmi intézményekhez. A falu a háztartásnál nagyobb méretű, autonóm társadalmi rendszer.
6.7. Rugalmasság és hasadás
6.7.1. Az egymáshoz szorosabban kötődő emberek alkotta falvak stabilabbak, mint azok, mint ahol a belső rokonsági rendszer összetartó ereje gyengébb.
7. 6. EGYÉN ÉS TÁRSADALOM (Karádi Éva)
7.1. Paradoxon: az egyén társadalmi produktum, de a társadalmat cselekvő emberek alkotják.
7.2. Társadalmi struktúra és társadalmi szervezet
7.2.1. A társadalmi intézmények és státusviszonyok teljessége alkotja a társadalom szociális struktúráját. A társadalmi struktúrát úgy lehet felfogni, mint a társadalom mátrixát, ha kivesszük belőle az embereket; a kötelességek, a jogok, a munkamegosztás, a normák, a társadalmi kontroll stb. összességeként a társadalmi élet menetétől elvonatkoztatva. A társadalmi struktúra szabályok, szokások, státusok és társadalmi intézmények megszilárdult mintázata. A társadalmi szerveződés a struktúra dinamikus aspektusa; az, amit az emberek ténylegesen tesznek: döntéseik és cselekvési mintáik a struktúra keretein belül.
7.3. Társadalmi rendszerek
7.3.1. Társadalmi kapcsolatok rendszere, amelyet interakciókkal állandóan aktualizálnak, de ezáltal újratermelnek mint rendszert. Egy társadalmi rendszert jellemez egy közös normarendszer és a szankciók működő készlete; azaz egy bizonyos fokú egyetértés vagy kikényszerített konformitás arról, hogy mit szabad és mit nem.
7.4. A társadalmi rendszerek határai
7.4.1. Azokon a pontokon található, ahol az interakció feltűnően alábbhagy.
7.5. Hálózatok
7.5.1. Hálózat: a kapcsolatoknak az Én körül összpontosuló készlete. Egy saját célra mozgósított kapcsolatkészlet. Social network: nem biztos, hogy van határa és belső szervezete. A kisközösségekben sűrűbb szövésűek a hálók.
7.6. Lépték
7.6.1. A társadalom komplexitásának a mértéke. Minél nagyobb a lépték, a rendszer annál kevesebb cselekvője ismeri egymást személyesen.
7.7. Nem lokalizált hálózatok: az internet
7.7.1. Az internet túllép az olyan dualizmusokon, mint lokális-globális, kisléptékű-nagyléptékű. Nehéz megtalálni a társulásokat, illetve a közösség súlypontját. Az internet új kereteket teremt a kommunikáció és az interakció számára.
7.8. Csoport és rácsozat
7.8.1. Privát osztályozási rendszer
7.9. A társadalom és a cselekvő egyének
7.9.1. A társadalom nem eleven organizmus; az egyének interakciói következtében létezik.
7.10. A struktúra kettőssége
7.10.1. Az egyén sok szempontból „társadalmi termék”, de csak egyének hozhatnak létre társadalmat.
7.11. Társadalmi emlékezet és a tudás eloszlása
7.11.1. A memória három fajtája: 1) személyes emlékezet, 2) kognitív emlékezet, 3) habituális emlékezet. A tudás a társadalomban egyenlőtlenül oszlik el. Egy társadalom tagjai nem szükségszerűen osztják egymás elképzeléseit. A társadalmi egyenlőtlenséget reprodukálja különböző fajta ismereteinknek a szocializáció során történő átadása.
7.12. Cselekvés a nyelven és az öntudaton túl
7.12.1. Nem minden cselekvés tudatos választás eredménye; sok minden abból, amit teszünk, szokáson és konvención alapul, és a legtöbb helyzetben eszünkbe se jut, hogy másként is cselekedhettünk volna. A habitus úgy jellemezhető, mint a testbe beivódott kultúra, amely megelőzi a tudatos reflexiót, és határt szab a tudatos megfontoláson és döntésen alapuló cselekvésnek.
8. 7. ROKONSÁG MINT LESZÁRMAZÁS (Kováts Réka)
8.1. Egyes társadalmakban a rokonsági rendszer az egyetlen és legfontosabb társadalmi intézmény.
8.2. Vérfertőzés és exogámia
8.2.1. Minden ismert emberi társadalom tiltja a közeli rokonok, illetve a közeli vérrokonok közti szexuális kapcsolatokat: apa-gyermek, anya-gyermek és terstvér-testvér.
8.3. Társulások és csoportok
8.3.1. Egyes társadalmakban a politikai karrier eléréséhez nélkülözhetetlen a vérrokonok, illetve a házastárs rokonságának támogatása.
8.4. Öröklés és folytonosság
8.4.1. Az öröklés a tulajdon átadásához kötődik. Ennek rendjét minden társadalom szabályozza. A folytonosság speciális jogok, feladatok és az ehhez tartozó státusok tekintetében jelenik meg. Szabályozása gyakran a közeli kapcsolatban áll a leszármazási struktúrákkal.
8.5. Ki számít rokonnak?
8.5.1. A rokonsághoz tartozást hat formális kategóriába sorolják. 1. Patrilineáris: az apai ágat veszi figyelembe. 2. Matrilineáris: az anyai ágat veszifigyelembe. 3. Kettős: részben apai, részben anyai származtatás. 4. Bilaterális: a források átörökíthetők mind az apai, mind az anyai rokonságtól. 5. Párhuzamos: a fiúk az apai, a lányok az anyai ágról jutnak javakhoz.
8.6. Bilaterális vagy kognatikus rendszer
8.6.1. Mind az anyai, mind az apai ágról rokonainknak tekintjük hozzátartozóinkat nemre való tekintet nélkül.
8.7. Patrilineáris leszáemazás
8.7.1. A családfának mindenképpen része az egyén apja és testvére, az apa testvére és a férfiágról származó gyermekek.
8.8. A matrilineáris rendszer
8.8.1. Az anya férfi és női hozzátartozói, az anya anyja, az anya nagyanyja stb. egyazon leszármazási ághoz tartoznak.
8.9. Hasonlóságok és különbségek
8.9.1. Mind a matrilineáris, mind a patrilineáris rendszerben jellemzően a férfiak uralják a politika világát. Az öröklés a férfiak vonalát követi mindkét rendszerben. A patrilineáris rendszerben ezek a jogok általában apáról fiúra, míg a matrilineáris rendszerben az anya fivéréről a leánygyermek fiára szállnak.
8.10. Klánok és leszármazási vonalak
8.10.1. A klánok kiterjedtebb, kevésbé szorosan összefűzött csoportok, mint a leszármazási csoportok. Egy leszármazási vonalhoz tartozik minden ember, akik a köztes kapcsolatokon keresztül ugyanahhoz az ősanyához vagy ősapához vezethetők vissza. A klánba olyanok tartoznak, akik ugyan egyazon ősanyát/ősapát vallanak magukénak, de nem tudják bemutatni a közös lépések sorozatát.
8.11. Biológia és rokonság
8.11.1. Létezik az az alapfeltevés, hogy az emberi tevékenység egyetlen és legfontosabb hajtóereje a reprodukció vágya, a gének átörökítése. Így a családtagok közötti szolidaritás látszólag megmagyarázható azzal a ténnyel, hogy ugyanazok a génjeink. Minden társadalomnak megvannak a saját elméletei arról, hogyan esnek teherbe a nők. Ahogy ezek a teóriák egészen különböző szerepet tulajdonítanak a férfiaknak lés nőknek a nemzést illetően, úgy változnak társadalomról-társadalomra az elképzelések a gyermek és az apa, illetve a gyermek és az anya viszonyával kapcsolatban is.
9. 8. HÁZASSÁG ÉS SZÖVETSÉGEK (Varró Zsuzsa)
9.1. Bármennyire férfidominanciájú is egy társadalom, a férfiaknak nőkre van szükségük ahhoz, hogy biztosítsák az adott társadalom túlélését. A matrilineáris rendszerekben ezt a férfiak nővérei teszik, a patrilineáris társadalomban a feleségük, a kognatikus vagy bilatikus társadalmakban pedig a nővérek és feleségek egyaránt kiveszik a részüket a feladatból.
9.2. Hozomány és menyasszonyváltság
9.2.1. A menyasszony ajándékokat visz a családjából a házasságba, gyakran háztartási eszközöket, vászonneműt és egyéb holmikat otthonról. Ezt az intézményt kompenzációnak lehet tekinteni a férfi családja számára, amiért átvállalják a nőről való anyagi gondoskodást. A hozomány előleg is lehet az örökségből.
9.3. Moietyk és házasság
9.3.1. Az exogám csoportoknak kívülről kell nőket szerezniük. A nők cseréjének legegyszerűbb formája a nővércserében áll: én hozzád adom az én nővéremet, te pedig cserébe hozzám adod a tiédet.
9.4. Csere és rangkülönbségek
9.4.1. Az olyan rendszereket, ahol különbséget tesznek „feleséget adók” és „feleséget kapók” között, aszimmetrikus szövetségrendszernek hívják – ez a csoportok közötti rangkülönbséggel jár.
9.5. Leszármazás- és szövetségelmélet
9.5.1. Minthogy valamilyen szinten minden csoport exogám, a házasság szükségképpen szövetségeket hoz létre a nukleáris családon, az ágazaton vagy a nemzetségen kívül.
9.6. Elemi és összetett struktúrák
9.6.1. Minden rokonsági rendszer négy alapvető rokoni viszony továbbfejlesztése. 1. Fivér–nővér. 2. Férj–feleség. 3. Apa–fiú. 4. Anya fivére–nővér fia. Néhány társadalom közvetlenül az „elemi struktúrára” épül – idetartoznak az osztályozó keresztunokatestvér-házasságon alapuló társadalmak, valamint az aszimmetrikus szövetségeken alapuló társadalmak is.
9.7. Preskriptív és preferenciális szabályok?
9.7.1. Keresztunokatestvér-házasság = a reciprocitás alapvető megnyilvánulása. Az ilyen rendszereknél unilineáris leszármazási rendszerek vannak, amelyek a csoportok szintjén cserélnek asszonyokat.
9.8. Rokonság, természet és kultúra
9.8.1. Az európaiak általában közelebbi rokonságban állnak testvéreikkel, mint az unokatestvéreikkel, és az elsőfokú unokatestvéreik közelebbi rokonaik, mint a másod-unokatestvérek. Az osztályozó rokonság hiányozni látszik az ilyen társadalmakból. Előfordul azonban, hogy még az ilyen társadalomnak is vannak olyan rokonságmegjelölései, amelyek a társadalmi szerveződésből, nem pedig a biológiai rokonságból erednek.
9.9. Néhány közös nevező
9.9.1. Minden társadalomnak vannak az incesztusra és az exogámiára vonatkozó szabályai: kötnek szövetségeket az egyének vagy leszármazási csoportok között, minden társadalom kialakított egy olyan társadalmi szerveződést, amelyben az anya és gyermeke együtt élnek a gyermek életének első néhány évében. Minden társadalom kialakította az újratermelést működtető intézményeket, továbbá az örökösödési szabályokat.
9.10. Rokonság és bürokrácia
9.10.1. A rokonságalapú szervezeti formák fontosak azokban a társadalmakban, amelyek átmentek a modernizáció folyamatain (a lakói állampolgárokká, adófizetőkké váltak). Az európai iparosodáson keresztül látható, hogy kölcsönhatás van az ipari forradalom, a formális szabályokon alapuló anonim bürokratikus szervezet növekedése és a rokoni kötelékek meggyengülése között.
9.11. Metaforikus rokonság
9.11.1. Az iparosítás és a nagy, heterogén populációk nemzetállamokba való integrációja miatt lehetetlenné vált a nemzetség- vagy ágazatalapú társadalomszervezet fenntartása. Az ilyen társadalomban mindenki nagyszámú olyan embertől függ, akivel nem áll rokonságban, és minden ember a saját életéért felelős a rokonság támogatása nélkül.
9.12. A rokonság a mai antropológiában
9.12.1. A rokonság alkotja az egyik olyan intézményi területet, amelyet minden társadalom egyetemes összetevőjének tartanak. A rokonságnak az emberi az emberi lények szaporodásához van köze. Minden társadalom különböző társadalmi célokra használja ki az emberek között feltételezett leszármazási viszonyokat
9.13. Rokonság és a nemi szerepek
9.13.1. A rokonságról szóló tanulmányokban gyakran magától értetődőnek veszik a férfinézőpontot. A nők persze helyet kapnak ezekben a tanulmányokban: néha feleségként, anyaként és nővérként jelennek meg, de függetlenül cselevő személyként ritkán. A rokonsággal foglalkozó klasszikus antropológiai tanulmányok ritkán vizsgálják, hogy a rokonsági rendszerek hogyan hoznak létre sajátos viszonyokat a nemek között – mindenfajta ideológia igazolja a férfiak uralmát a nők fölött.
10. 9. NEM ÉS KOR (Magyar Zsuzsa)
10.1. "Minden állat egyenlő, de némelyik egyenlőbb, mint a többi." George Orwell
10.2. A társadalmi nem
10.2.1. Két alapvető megközelítés: 1. Biológiai különbségek férfi és nő között. 2. Nem különbségek a társadalmi gyakorlatban. Az utóbbi jellemzőbben foglalkoztatja a kutatókat, és így a SEX helyett a GENDER elnevezést használják. Minden társadalom megkülönbözteti a férfiakat a nőktől – a férfiak a nőkhöz való viszonyukban határozódnak meg és fordítva.
10.3. A nemek a munkamegosztásban
10.3.1. A legtöbb társadalomban a férfiak vadásznak, míg a nők gyűjtögetnek. Sok társadalomban azonban a mezőgazdasági munkák nagy részét nők végzik, és ezekben a társadalmakban a befolyásuk is nagyobb.
10.4. A magán és a nyilvános
10.4.1. A nemek közti hatalmi különbségek a nyilvános és magánterek megkülönböztetésével függnek össze: a férfiak uralják az előbbit, míg a nők az utóbbiba vannak bezárva.
10.5. Unalom és alávetettség
10.5.1. Vannak társadalmak, ahol a nőknek még az önrendelkezési is igen korlátozott, de más helyeken szinte teljes az egyenlőség. A nők általános „alávetettsége” abban nyilvánul meg, hogy a társadalmi pozícióktól, a magasabb politikai beosztásoktól távol tartják őket. Emellett az is igaz, hogy nagyon sokszor jelentős informális hatalommal rendelkeznek: a háztartási szférát ők uralják.
10.6. Férfiak : nők :: kultúra : természet?
10.6.1. Sok társadalomban úgy tekintik, hogy a nők közelebb állnak a természethez, mint a férfiak, akiket viszont kulturáltabbnak tekintenek. A nőket, akárcsak a természetet megszelídítetlennek, vadnak és nehezen uralhatónak tekintik.
10.7. „Nők világa” és „férfiak világa”
10.7.1. Sok társadalomban a nők szégyenlősek és halkak, a férfiak sokkal könnyebben beszélnek társadalmukról.
10.8. Nemiség
10.8.1. Ha a biológiai nem állandó, akkor a társadalmi nem változó. Mivel a biológiai nem társadalmi nemként csak kulturálisan értelmezhető, a férfiasságnak és nőiességnek számtalan változata létezhet.
10.9. A kor
10.9.1. Amint a társadalmi nem, úgy a kor is egyetemes megkülönböztetési és osztályozási elv. Az öregedés elkerülhetetlen és visszafordíthatatlan folyamat, de ahogy a társadalmi nem, úgy bizonyos fokig a kor is társadalmilag konstruált.
10.10. Korosztályok és korcsoportok
10.10.1. A kor a megkülönböztetés vertikális szempontjaként működhet. De horizontálisan is működhet, mégpedig olyan egyenrangú csoportokra osztva a népességet (általában csak a férfiakat), amelyeknek tagjai ugyanabba a korosztályba tartoznak.
10.11. Meghatározott nemű személlyé felnőni
10.11.1. A nemnek és a kornak van biológiai és kulturális jellege is.
10.12. Az átmenet rítusai
10.12.1. A rítusokon keresztül termelődik újra a társadalom. 1. szakasz: elválás (az egyén elmozdulása a társadalmi struktúra egy fix pontjáról). 2. szakasz: liminalitás (bizonytalan helyzet – társadalmon kívüliség érzése). 3. szakasz: visszailleszkedés (új, magasabb rangú személyként való visszatérés).
10.13. Házasság és halál
10.13.1. A rokonsági kapcsolatokon alapuló társadalmakban a házasság fontos lehetőség arra, hogy a rokoni csoportok közt szövetségek épüljenek ki, valamint a társadalmi folytonosságot szimbolizálja. A temetkezési rítus jelenti minden földi lény életében az utolsó fontos rítust. Egy haláleset alkalmával társadalmi kötelességeket, tulajdont és státusokat kell újraosztani.
10.14. Az átmenet rítusai a modern társadalmakban?
10.14.1. A nyugati társadalmakban négy fontos átmeneti rítus létezik. 1. Keresztelő. 2. Konfirmálás (első áldozás). 3. Házasság. 4. Temetés.
11. 10. TÁRSADALMI HIERARCHIÁK (Keserű Bálint)
11.1. Az osztályok sok társadalomban léteznek, míg a kaszt fogalmát a hinduizmushoz és Indiához kötjük.
11.2. A kasztrendszer
11.2.1. A kasztrendszere egyrészt a hinduizmushoz kapcsolódó szimbólumrendszer, másrészt az indiai társadalom szociális szerveződését, interakcióit és hatalmi viszonyait szabályozó előírások és gyakorlatok összessége.
11.3. Varna és Dzsáti
11.3.1. A kasztrendszer az egész hindu népességet négy nagy csoportra, ún. varnára osztja. A rangok fentről lefelé: brahmanok (papok), ksatriják (harcosok és királyok), vaisják (kereskedők), sudrák (kézművesek és munkások). A dzsátik nagyon kicsi, házasodás szempontjából endogám csoportok, amelyek tradicionális foglalkozásukat űzik, és bizonyos mértékű kulturális, rituális és törvényhozói autonómiát élveznek.
11.4. A Dzsadzsamani-rendszer
11.4.1. Az indiai falvak hagyományos, dzsátikon alapuló munkamegosztása.
11.5. Kaszt és társadalmi mobilitás
11.5.1. Az egyén háromféleképpen javíthat helyzetén: 1. megpróbálhat magasabb rangú kasztba kerülni; 2. megkísérelheti saját kasztjának rangját emelni; 3. megtagadhatja az egész kasztrendszert, és megpróbálhat azon kívül boldogulni.
11.6. A kaszt: a társadalmi rétegződés egy fajtája?
11.6.1. Weber: a kasztrendszer a társadalmi struktúra manifesztálódása. Louis Dumont: a kaszt fogalmát csak a társadalmi és kulturális totalitás integrált részeként lehet megérteni.
11.7. Kasztok a modern Indiában
11.7.1. A hinduizmuson belül is voltak kísérletek a kasztrendszer eltörlésére (pl. Mahatma Gandhi).
11.8. Osztáyok és rétegek
11.8.1. Osztályok nemcsak a kapitalista társadalmakban vannak. Még az egyenlőséget hangsúlyozó társadalmakban is vannak szisztematikus rangbéli különbségek az emberek között.
11.9. „Kulturális osztályok”
11.9.1. Pierre Bourdieu: a hatalom a szimbólumokkal kapcsolódik össze. Alapesetben mindenhol az uralkodó osztály az, amely a szimbólumok rangsoráról és a domináns diskurzusról dönt.
11.10. A társadalmi differenciálódás összetettsége
11.10.1. A kommunikáció szabálya: ha valaki gazdag, annak valószínűleg magas az iskolai végzettsége, jó egészségi állapotban van és biztos a munkahelye is. Azonban a rangnak és a rang érzékelésének kritériumai társadalmanként erősen eltérnek.
11.11. Hatalom és hatalomnélküliség
11.11.1. A hatalmi különbségek gyakran vezetnek a hatalom nélküliek lázadásához, és ezek a lázadások sokszor a hatalmi viszonyok folyamatos változását eredményezik.
12. 11. POLITIKA ÉS HATALOM (Keserű Bálint)
12.1. A politika összefonódik a hatalommal; egyrészt a hatalom olyan megnyilvánulásával, amit az emberek egymáson gyakorolnak, másrészt olyan módozataival, amelyeken keresztül a társadalom intézményi kényszerekkel befolyásolja az emberek cselekvési lehetőségeit.
12.2. Hatalom és választás
12.2.1. Max Weber: a hatalom képesség arra, hogy egy ember saját akaratát rákényszerítse mások viselkedésére. Az emberek a lehetőségeiken belül dönthetnek cselekvésüket illetően.
12.3. Hatalom és hatalomnélküliség
12.3.1. Hatalomnélküliség: a hatalom gyakorlásához szükséges képesség hiánya. A hatalomnélküliek „fegyvere”: időhúzás, színlelés, dezertálás, tettetett szolgálatkészség, lopás, színlelt tudatlanság, rágalmazás, gyújtogatás, szabotázs.
12.4. Ideológia és legitimáció
12.4.1. A nem puszta erőszakra épülő hatalmat valamilyen módon igazolni kell.
12.5. Integráció és konfliktus a rokonságalapú társadalmakban
12.5.1. A nuerek esetében ha valaki belekeveredik egy férfiági rokoni kötelezettségek miatt kirobbant véres viszályba, azt kockáztatja, hogy szomszédján vagy legközelebbi munkatársán kell bosszút állnia.
12.5.1.1. A rokoni távolság fokozatai egy patrilineáris rendszerben (a lánytestvérek és unokatestvérek nincsenek feltüntetve az egyén nemzedékében)
12.6. Szegmentális ellentétek
12.6.1. A rokonsággal járó politikai kötelezettségek miatt a nuerek között ritkán van olyan konfliktus, amely csak két embert érint. Nagyobb konfliktusok esetén a rokonság magasabb szinten is összefog. Egy törzsi szegmens politikai csoportot alkot más, hasonló szegmensekkel szemben.
12.7. Előjog kontra teljesítmény
12.7.1. A melanéziai társadalmak politikai vezetői jellemzően „big manek”, akik személyes kvalitásaiknak köszönhetik a hatalmat. A polinéz társadalmakban jellemzően a feudális földesurak az uralkodók, mint a „felkapaszkodottak”.
12.8. A politika mint stratégiai cselekvés
12.8.1. A politikát tekinthetjük egy cselekvésnek, ami a hivatalos döntések elfogadását jelenti. A hatalom és a tekintély egyfajta körforgással bír a társadalomban, s célja integratív erejében rejlik.
12.9. Maximalizálás vagy osztályharc
12.9.1. A maximalizálás annyit jelent, hogyan fektetik be erőforrásaikat az egyének, hogyan próbálnak túljárni egymás eszén annak érdekében, hogy az értéket maximalizálják. A patrónus-kliens rendszer megakadályozza az osztálytudat kialakulását a klienseknél, ami a lázadásukhoz vezethetne.
12.10. A posztkoloniális állam
12.10.1. Az állam kettős monopóliumot élvez: adóztat és törvényesen alkalmaz erőszakot. Így biztosítja az új hatalmi konstellációt, és új követeléseket támaszt alattvalóival vagy állampolgáraival szemben.
12.11. Hallgatólagos elfogadás
12.11.1. Kongóban azért nem lázadnak fel az emberek az igazságtalansággal szemben, mert a gazdasági változások és a migráció miatt a helyi klán már nem tud korporatív csoportokat szervezni.
12.12. Politikai erőszak
12.12.1. Nagyobb embercsoportok terroron, kínzáson, tömeggyilkosságokon keresztül érvényesítik akaratukat. A politikai erőszak megjelenhet polgárháborúként is.
13. 12. CSERE (Sallay Zoltán)
13.1. A gazdaság a társadalmi és kulturális totalitás szerves része. Az antropológiában a gazdaságnak legalább két, alapvetően különböző értelmezése használatos. 1. Rendszerelvű értelmezés: az anyagi és nem anyagi javak társadalmi termelése, elosztása és fogyasztása. 2. Az egyén cselekedete mentén: ahogyan az a rendelkezésére álló eszközök alkalmazásával az értéket maximalizálja.
13.2. A gazdaság mint a társadalmi totalitás része
13.2.1. A kapitalista társadalmakban a pénz a közös nevezője mindannak, amit általában gazdasági tevékenységnek tartunk. A kapitalista gazdaság elvileg csak egyetlen árucsereformát ismer, a kereslet-kínálat törvényeinek engedelmeskedő piaci cserét.
13.3. Az ajándék mint totális társadalmi jelenség
13.3.1. A világ számos társadalmát „ajándékgazdaságként jellemezték”, vagyis olyan gazdasági rendszerként, amelyben a javak elosztása nem meghatározott árak mellett történik. Az ajándékok fontos szerepet játszanak a kívülállókkal való érintkezésben a családok életében: ez a barátság, a béke kiépítésének egyik alapvető módja.
13.4. Potlatch, reciprocitás és hatalom
13.4.1. Észak-Amerika északnyugati partjai mentén elterjedt, hogy a jómódú kwakiutl indiánok az egymásnak adott látványos ajándékokkal igyekeztek megvédeni pozíciójukat, illetve feljebb jutni a társadalmi ranglétrán.
13.5. Az elosztás formái
13.5.1. Az ajándékok integrálják a társadalmat, ugyanakkor az egyének között meghatározott viszonyokat hoznak létre és erősítenek meg. A javak körforgásának és elosztásának három alapvető formája: 1. reciprocitás (az ajándékozás általi kölcsönös kötelezettség), 2. redisztribúció (egy központi szereplő javakat kap, hogy újra ossza el azt), 3. piaci csere (a cserélő felek szerződéses viszonyán alapul).
13.6. A pénz
13.6.1. A modern pénzzel szemben létezik a „primitív pénz”, amely lehet „kagylópénz”. A speciális felhasználású pénz egy körülhatárolt területen szolgál fizetési eszközként: bizonyos termékek és szolgáltatások között tud csak közvetíteni.
13.7. Gazdasági szférák a tivek körében
13.7.1. A tiv tradicionális földművelő nép a közép-kelet-nigériai szavannákon. Hagyományosan a tivek körében sem lehetett adni-venni a földeket, mivel az ősök tulajdonát képezték. A tivek gabonát, zöldséget, gyümölcsöket termesztettek, és állatokat is neveltek a ház körül. Többletet is termeltek, amit a piacra vittek. Többközpontú elosztási rendszerük volt, vagyis a többletet nem egyetlen piacon értékesítették, hanem több különböző mechanizmuson keresztül.
13.8. A pénz mint információs technológia
13.8.1. Az általános felhasználású pénz bevezetésével a tivek sokkal nagyobb távolságon keresztül tudtak gazdaságilag kommunikálni és kereskedni, mint azelőtt.
13.9. A termékek jelentése
13.9.1. Jelentésük kultúráról kultúrára változik: - a Trobriand-szigeteken a mágikus varázsigék öröklődnek; - azok a tárgyak értékesek, amelyek ellenállnak birtoklási vágyunknak.
13.10. A csere újraértékelése
13.10.1. Szokás különbséget tenni a „Nyugat” és a „világ többi része” között. A reciprocitás és a piac nem zárja ki egymást.
14. 13. TERMELÉS ÉS TECHNOLÓGIA (Szabó Adrienn)
14.1. Az emberiség és a természet közötti csere
14.1.1. Számos olyan terület van a világon, amely az európaihoz hasonló klimatikus viszonyai ellenére eltérő fejlődést mutat. Indonézia nagyjából megegyező ökológiai körülményei között rizstermesztő, földművelő és vadászó-gyűjtögető népek is élnek. Nincs egyszerű oksági kapcsolat a környezeti feltételek és a társadalmi szerveződés között. Amennyire igaz az, hogy belső természetünk mindenhol azonos (az emberiség mentális egységének dogmája), a külső természetre ez biztosan nem áll. Ha az időjárás túl hűvös, banánt nem lehet termeszteni; ha annál is hidegebb, akkor búzát sem. De nincs egy az egyben megfelelés a környezeti feltételek és a társadalom közt, minden ökoszisztéma számtalan különböző biztosít, noha vitathatatlanul ki is zár néhányat.
14.2. Kulturális ökológia
14.2.1. A kulturális ökológia főként az amerikai antropológiához köthető. A brit antropológia inkább a társadalmi szerveződések meghatározó szerepét hangsúlyozta, a kontinensen pedig, elsősorban Franciaországban, az értelmezés és a szimbolizálás kérdései szorították háttérbe a környezeti tényezők vizsgálatát.
14.3. Kulturális ökológia és marxizmus
14.3.1. Több érdekes párhuzam is vonható és a marxizmus között. Mindkét gondolkodási iskola - hangsúlyozza a társadalmi és kulturális változásokban az anyagi tényezők fontosságát, - szembefordulnak a szociobiológiával, - úgy érvelnek, hogy az emberi természet majdnem végtelenféleképpen variálódhat. A két gondolkodási iskola között a fő különbség - az emberi tevékenység és a társadalmi ellentét szerepének megítélésében van.
14.4. A nedves és a száraz
14.4.1. Indonézia nedves, Marokkó száraz. Nyilvánvaló, hogy a két térsadalom földművelése különböző. A bali öntözőrendszert szubakok keretében szervezik meg, ezeket az öntözőszövetkezeteket választott elöljárók irányítják. Minden földtulajdonos automatikusan tagja lesz a helyi szubaknak, a csatornák közös tulajdonban vannak. Bár minden gazda önállóan termeszti a rizst, az öntözést és a csatornák karbantartását központilag szervezetten oldják meg.
14.5. Emberi beavatkozások az ökoszisztémákba
14.5.1. Az a puszta tény, hogy az emberi társadalmak képesek veszélyeztetni saját túlélésük ökológiai feltételeit, bizonyíthatja, hogy messze nem vagyunk az ökoszisztéma által meghatározottak, és nem is alkalmazkodtunk hozzá tökéletesen. Feltéve, hogy a klíma ugyanolyan marad, két egymással összefüggő tényező látszik felelni az ökológiai környezet változásainak felgyorsításáért: - népességnövekedés, - technológiai változások.
14.6. Technológia
14.6.1. A technológia, tág értelemben véve, rendszerezetten elsajátított képességeket és emberek által előállított tárgyi eszközöket takar.
14.7. Termelési rendszerek
14.7.1. A világ termelési rendszerei többféle szempont szerint osztályozhatók. - A hidegháború alatt: kapitalista/szocialista rendszer. - Marxi elméleti irányzat: kapitalista/prekapitalista termelési módok. - További megkülönböztetés: a létfenntartás domináns módja szerint.
14.8. A kapitalizmus mint termelési rendszer
14.8.1. A XX. század folyamán és a második világháborút követően az emberek a világ minden táján egyre inkább a globális világgazdaság résztvevőivé váltak. A jelenlegi világrendszer kimondottan uniformizáló hatású. A termelés, fogyasztási és csererendszer globális, és Föld embereinek csekély része nem érintett általa.
14.9. A parasztoktól a proletárokig
14.9.1. Sok társadalom nem cserélte fel termelési módját. Ha egy munkás a nyugat-kenyai lualandból nairobiba költözik, akkor azt azért teszi, hogy elég pénzt keressen a túléléshez. Elmondható, hogy a kapitalizmus ebben az esetben más termelési módokon élősködik. A világ nagy részében a kapitalizmus és a létfenntartást szolgáló mezőgazdaság a fenti módon, együtt létezik. Bár sok ember áll bérmunkába, továbbra is függnek a létfenntartásra termelt élelmiszertől. Más esetekben a változás sokkal mélyrehatóbb lehet, többé-kevésbé felszámolva a létfenntartási szektort.
14.10. A kapitalizmus és a paraszti élet összehasonlítása
14.10.1. A kapitalista termelés széttagolt: az egyéni munkás s termelési folyamatnak csak egy kis részét végzi. Formális hierarchián és egyéni munkaszerződéseken alapul, ahol az egyes pozíciók betöltője pótolható. A termelést a pénz közvetíti, a munka értékét a pénz és a mért munkaidő alapján számítják. A termelés célja a profitfelhalmozás, és a verseny miatt szükségesek a technikai újítások.
15. 14. VALLÁS ÉS RÍTUS (Varró Zsuzsa)
15.1. A vallás elkerülhetetlennek látszik a klasszikus antropológiai tanulmányokban leírt legtöbb nép érdekében. Alig több mint száz éve közhelynek számított a szakirodalomban egyrészt a vallás és a pogányság, másrészt a vallás és a babona megkülönböztetése. A pogányság fogalmát nem a keresztény vallásokhoz kapcsolták, hanem elsősorban a nyilvános rítusokhoz, amelyek a vallás tartalmi aspektusait fejezték ki. A babona fogalmát nagyrészt a világ olyan láthatatlan összefüggéseinek leírására tartották fenn, melyeket sem a tudomány, sem a bevett vallás, sem a „józan ész” nem tud megmagyarázni. Amióta az antropológusok komolyan elkezdték tanulmányozni a hit formát idegen közösségekben, vitatkoznak azon, hogy mi is a vallás. Az egyik legrégebbi definíció szerint (Taylor): egyszerűen természetfeletti lényekben való hit. Durkheim azt feltételezte, hogy minden társadalomban különbséget tesznek profán és szent között. Geertz szerint a vallás 1. szimbólumok rendszere, amely arra szolgál, hogy 2. erőteljes, meggyőző és hosszantartó motivációkat hozzon létre, miközben 3. kialakítja a létezés általános rendjének koncepcióit, és 4. ezeket a koncepciókat a tényszerűség olyan aurájába öltözteti, amelyben 5. a lelkiállapotok és motivációk egyedülállóan valóságosnak tűnnek.
15.2. Szóbeli és írásbeli vallások
15.2.1. - Az írásbeli vallások („a könyv vallásai”) szent szöveghez kötődnek, s a hívőktől elvárják, hogy bizonyos tudással rendelkezzenek e művek tartalmáról. - A szóbeli vallások helyileg korlátozottak. Az isteneket gyakran fizikailag hozzákapcsolják a törzsi területen lévő, tiszteletben álló helyekkel. A szóbeli vallások általában beágyazódnak a társadalmi praxisba, míg az írásbeliek jobban elválnak más társadalmi intézményektől.
15.3. Egy szóbeli vallás Afrikában
15.3.1. A kaguruk szerint Isten (mulungu) teremtette a világot, de abban nem biztosak, hogy ez mikor történt. Ez az isten igen ritkán jelenik meg a kaguruk életében: általában inkább az ősök szelleméhez fordulnak minthogy a nagy mulungut háborgassák, ha bajban vannak.
15.4. A túlvilág
15.4.1. A kaguruk (mint ahogy a legtöbb nép) számára a túlvilág az itt és most idealizált változatát képviseli, amely mentes ennek az életnek a problémáitól.
15.5. Az őskultuszok logikája
15.5.1. Folytonosság: az afrikai őskultuszban nincs éles megkülönböztetés az élő emberek és az ősök szelleme között. Ebben a modellben nincs merev határ az élet és a halál között, hanem inkább fokozatos átmenet egy másik fázisba, amely jóval a halál előtt kezdődik meg (bölcsebbé, „szárazabbá”, kevésbé mozgékonnyá válás).
15.6. Rítus: vallás a gyakorlatban
15.6.1. A rítust a vallás társadalmi aspektusaként definiálják. Ha úgy definiálhatjuk a vallást mint a természetfelettiről, a szentről, a halál utáni életről alkotott képzetek rendszerét, akkor a rítusok azok a társadalmi folyamatok, amelyek ezeknek a képzeteknek konkrét kifejezést adnak.
15.7. Rítusok és integráció
15.7.1. A szvázik között az új király koronázásakor az történt, hogy minden alattvalótól elvárták a király nyilvános csúfolását és kritizálását. Euróba bizonyos részein szintén megengedett volt a nyílt társadalmi kritika a középkori karneválokon, az év többi részében azonban nem.
15.8. Ideológiai és társadalmi többértelműségek
15.8.1. Leach: a spirituális világ a társadalom tükörképeként van megalkotva. A rítusok elsősorban indirekt és burkolt módjai a társadalomról való beszédnek.
15.9. A szimbólumok multivokálitása
15.9.1. A szimbólumok használata központi fontosságú a rítusokban. A rituális szimbólumok tanulmányozásának nem csupán azt kell vizsgálnia, milyen szimbólumokat használnak, hanem meg kell vizsgálnia kölcsönös viszonyukat és jelentésüket is (hogy mit szimbolizálnak).
15.10. A rítus inherens komplexitása
15.10.1. A merina fiúk körülmetélésének rítusában az egész helyi csoport részt vesz, ajándékot adnak a gyermek családjának, egész éjjel énekelnek és táncolnak. A serdülő fiúktól elvárják, hogy rosszalkodjanak, a férfiak pedig főznek, ami egyébként a nők feladata. A rítusok szimbolikájában láthatóvá válik, hogyan vannak a szimbolikus jelentések szembeállítva, hogyan fordulnak át egymásba, és hogyan jelenítik meg egyszerre a társadalmi és a kozmikus rendet szuggesztív, nonverbális módokon.
15.11. Politikai rítus az államtársadalmakban
15.11.1. Bloch: a rítusnak és a rituális szimbolikának többértelműnek kell lennie, mivel egy olyan társadalmi világ reprezentációja, amely tele van ellentmondásokkal. Tehát az ideológia üzenete nem tartható fenn egyszerűen állításként, mivel természetnél fogva ellentmond a világbeli emberi tapasztalatnak. A modern államtársadalmakban a rítus burkolt ideológiai dimenziója nem kevésbé nyilvánvaló, mint a nem modern társadalmakban. A nemzeti zászlók például kellően többszólamúak ahhoz, hogy szimbolikus kapcsolatot és közösségi érzést tudjanak teremteni olyan egyének között, akik nagyon különbözőek, és akik ellentétes érdekeket képviselnek.
15.12. A modernitás rítusai: a sport
15.12.1. A világ lakosságának mintegy harmada nézte a TV-ben az 1998-as labdarúgó-világbajnokság döntőjét. A legtöbb futballal foglalkozó kutatásban közös a társadalmi identitás formái irántiérdeklődés. Az egyik kutatási kérdés, mit szeretnek az emberek annyira az olyan látványos sportokban, mint a a profi labdarúgás.
16. 15. GONDOLKODÁSMÓDOK (Karádi Éva)
16.1. Whorf hipotézise és a fordítás problémája
16.1.1. Szoros kapcsolat van egy nép életvilága és a nyelve között – minden nép kialakítja azokat a nyelvi eszközöket, amelyre a fontosnak értékelt feladatok megoldásához szüksége van.
16.2. A prelogikus elme fogalma
16.2.1. Vannak olyan természeti népek, amelyek tagjainak felfogásában, gondolkodásmódjában a jelenségek úgy jelennek meg, mint önmaguk, és mások mint önmaguk. A bororók például egyszerre vallották magukat embernek és vörös arapapagájnak.
16.3. Az emberiség mentális egysége
16.3.1. Az emberiség veleszületett jellemzői nagyjából mindenütt ugyanazok, bár a variációk egy csoporton belül ayakran nagyobbnak bizonyulnak, mint a csoportok közötti különbségek.
16.4. Boszorkányság és tudás az azandéknál
16.4.1. A halált és a többi szerencsétlenséget a különböző népek gyakran boszorkányságnak tudják be. A boszorkányság fogalma nem összeegyeztethetetlen a kauzalitás belátásával. Gyakran akkor folyamodnak a boszorkánysághoz mint magyarázóelvhez, amikor a puszta ész kudarcot vall.
16.5. Winch bírálata
16.5.1. Winch elveti azt az elgondolást, hogy volnának egyetemes mércék a boszorkányhit és a tudomány összehasonlítására.
16.6. Hogyan gondolkodnak a „bennszülöttek”?
16.6.1. Lehetséges, hogy Cookot azért ölték meg, mert a hawaiiak először istenként fogadták, de amikor kénytelen volt visszatérni egy kedvezőtlen időpontban (mivel árboca eltörött), megszegte a róla szóló szent írást, és ezért fel kellett őt áldozni.
16.7. Osztályozás
16.7.1. A klasszifikáció antropológiai értelemben tárgyak, emberek, állatok és egyéb jelenségek felosztását jelenti társadalmilag előre adott kategóriákba vagy típusokba.
16.8. Osztályozási anomáliák
16.8.1. Az anomáliákat rendszerint a veszéllyel és a és a tisztátlansággal hozzák összefüggésbe.
16.9. Totemikus osztályozás
16.9.1. Amikor a bororók úgy beszéltek magukról mint vörös papagájokról, egy olyan osztályozási rendszerre utaltak, amely a szakirodalomban „totemikusként” ismeretes. A totemizmus olyasfajta tudásrendszerre vonatkozó általános fogalom, ahol egy társadalom minden alcsoportja sajátos rituális viszonyban van természeti jelenségekkel.
16.10. A meg nem szelídített gondolkodás
16.10.1. Lévi-Strauss strukturalizmusa nem a tényleges gondolkodásban igyekszik hasonlóságokat kimutatni, hanem a gondolkodás és a szimbolizálás alapját alkotó egyetemes elveket akarja feltárni. A vad gondolkodásban azonos a modern és nem modern népek végbemenő alapvető kognitív folyamat, de azok a népek, amelyeknek eltérő technikák állnak a rendelkezésére, nagyon eltérő módon fogják kifejezni gondolataikat.
16.11. Az írás mint technika
16.11.1. - Hideg társadalmak: változatlannak tekintik magukat. - Forró társadalmak olyan ideológián alapulnak, amely a változást elkerülhetetlennek és potenciálisan jónak fogják fel. Az írás felszabadítja a gondolkodást, vagyis nem kell mindent megjegyeznünk, utána tudunk nézni. Olyan hatalmas mennyiségű ismeret felhalmozását teszi lehetővé, amire a szóbeliség képtelen. Ugyanakkor az írás le is szűkíti a gondolatok jelentését olyan értelemben, hogy hagyja magát gondos vizsgálatnak alávetni. Az írás szükséges, de nem elégséges feltétele a tudománynak. Az írás lehetővé teszi a társadalmi hagyományok, eszmék terjesztését olyanok között is, akik személyesen soha nem fognak találkozni.
16.12. Idő és mérték
16.12.1. A nyugati társadalmakban azt mondják: az idő pénz. Máshol, ahol nem ismerik az órát, az idő csak a cselekvésekbe és történésekbe ágyazva létezik.
16.13. Tudás és hatalom
16.13.1. E két fogalom viszonya társadalmanként változó. A tudásrendszerek sajátos rendet teremtenek a világban. Általában úgy gondolják, hogy a kulturális differenciálódás összefügg a társadalmi differenciálódással és hierarchiával.
17. 16. A HAGYOMÁNYOK SOKFÉLESÉGÉNEK PROBLÉMÁJA
17.1. Városantropológia: változás és folyamatosság
17.1.1. A második világháború óta a társadalmi és kulturális változás egyik leglátványosabb területe a városiasodás, amelynek több, egymással összefüggő oka van.
17.2. A komplexitás fogalmi megragadása
17.2.1. A városantropológia nem képes arra, hogy megtudjon mindenkiről mindent, a társadalmak összetettsége és nagysága miatt. E probléma megközelítési módjai: - esettanulmány, - egy szigorúan behatárolt téma választása kiindulási alapul, - egy meghatározott témára és egy körülhatárolt területre való ráközelítés.
17.3. Gyarmatosítás és helyi válaszok
17.3.1. A modernizációs folyamat kevés lehetőséget ad a helyi közösségeknek arra, hogy saját változási irányukat megszabják. A tradicionális és modern társadalmak közötti érintkezésre gyakran a gyarmatosítás kontextusában kerül sor, a katonailag gyengébb csoportok ellen elkövetett óriási mészárlások pedig elválaszthatatlanul hozzátartoznak ehhez a történelemhez.
17.4. Az érintkezés fogalmi megragadása
17.4.1. A társadalomtudományokban a gazdag Észak és a szegény Dél kapcsolódási pontjait gyakran a modernizáció fogalmain belül, vagy az imperializmus keretében vizsgálják. Az előbbi perspektíva egy egyirányú, evolucionista nézőpontot feltételez, amely szerint a szegény országok esetleg „utolérhetik” a fejlett világot. E szemléletmód szerint az Észak és Dél közötti gazdasági és politikai érintkezés gyümölcsöző lehet. mivel a déli országok „fejlődéséhez” vezet.
17.5. Orvoslási rendszerek
17.5.1. Az orvoslásantropológia a testtel, a betegséggel és az egészséggel kapcsolatos kulturális tudással és gyakorlattal foglalkozik. Különbséget tesznek a személyes, a társadalmi és a politikai test között. Egy másik modell a kreolizáció, amely az új-guineai ningerumokat érinti – őket tradicionális népként szokták számon tartani, mégis különösebb nehézségek nélkül elfogadták a nyugati orvoslást, melyet integráltak a tudásrendszerükbe.
17.6. A „fejlődés” antropológiai nézőpontból
17.6.1. Az antropológusoknak nehéz dolguk van, ha intellektuális értéket akarnak felfedezni a „fejlődés” fogalmában, amelyet olyan dolgokkal lehet meghatározni, mint például a GNP. Az ilyen modellek egy etnocentrikusan meghatározott mérce alapján osztályozzák a társadalmakat, miközben a kultúraspecifikus, lokális értékítéleteket figyelmen kívül hagyják.
17.7. Eleve konzervatív-e az antropológia?
17.7.1. A fejlődés és a kulturális változás kérdései tekintetében az antropológiát lehet eleve konzervatív tudománynak tekinteni, ugyanis - a kölcsönhatások és a szociokulturális egész tanulmányozását hangsúlyozza; - ragaszkodik ahhoz, hogy minden kultúra csak saját viszonyain belül értelmezhető.
17.8. Az antropológusgondolkodás dekolonizálása
17.8.1. A tudomány a „másik” tanulmányozásával kezdődött, most pedig egyre fontosabbá válik „saját magunk” tanulmányozása: a „mi” és az „ők” közötti határok elmosódnak.
18. 17. ETNICITÁS (Nemes Krisztián)
18.1. Antony P. Cohen: „Az emberek akkor lesznek tudatában saját kultúrájuknak, amikor annak határainál állnak: más kultúrákkal való találkozásokkor, vagy amikor ráébrednek, hogy másképpen is lehet csinálni a dolgokat, vagy akkora, amikor pusztán rácsodálkoznak saját kultúrájuk ellentmondásaira.”
18.2. Az etnicitás mindenütt jelenlevősége korunkban
18.2.1. Az „etnikai csoport” kifejezés kiszorította a „törzs” fogalmát – az antropológia ma már nem húz szigorú határvonalat a „mi” és az „ők” köz,, hiszen etnikai csoportok és nemzetek mindenütt léteznek. A XX. század végén a fegyveres konfliktusok többségénél hangsúlyosan jelennek meg az etnikai dimenziók. Más etnikai konfliktusok is megjelennek, pl. az őslakosok és a bevándorlók közötti ellentét Németországban, vagy a fehérek és feketék közötti ellentét az USA-ban.
18.3. A kulturális különbségek kommunikációja
18.3.1. Úgy látszik, minél jelentősebbek a kulturális különbségek, annál fontosabbá válik az etnicitás jelensége, amelyet az okoz, hogy a különböző csoportok sokáig egymástól viszonylag elszigetelten éltek, és szociokulturálisan igencsak eltérő irányban fejlődtek. Valójában azonban az etnicitás éppen ott válik meghatározó tényezővé, ahol a csoportok kulturálisan egymáshoz közel helyezkednek el, és gyakran lépnek kapcsolatba egymással. Paradoxon: a széles körű érintkezés miatt a kulturális különbségek kevésbé láthatók. Úgy tűnik tehát, minél hasonlóbbak ez emberek, annál valószínűbb, hogy különbözőek kívánnak maradni.
18.4. Társadalmi osztálybesorolás és sztereotípiák
18.4.1. Az etnikai besorolásnak van bizonyos szerepe a társadalmi környezet rendszerezésében, ugyanis az embereket különböző „fajtákra” osztja fel. Egy adott társadalmi besorolási rendszer hatékonyságához mindenképpen szükséges, hogy a szereplők higgyenek benne. Tudatában kell lenniük, hogy köztük és más csoportok tagjai között olyan releváns különbségek vannak, amelyek élesen elválasztják őket. A sztereotípiákon múlik az olyan besorolások sikere, amely úgy osztja az embereket különböző fajtákra, hogy a különböző csoportokban élők hasonlóságát hangsúlyozza, miközben a csoportokon belüli különbözőségeket figyelmen kívül hagyja. A sztereotípiák ideológiailag legitimálgatják az etnikai határokat.
18.5. Helyzetfüggő etnicitás
18.5.1. Az etnikai viszonyokban a dichotomizálás a kölcsönös tagadásban érvényesül. A komplementarizálás esetében inkább egy olyan közös nyelven belül fejeződnek ki az etnikai kapcsolatok, ahol a két népcsoport kulturálisan különbözőnek, de strukturálisan egyenértékűnek tekinthető.
18.6. Etnikai identitás és szerveződés
18.6.1. A közös tradíciók és a közös történelem eredményeképpen az etnikai csoport léte természetes, és azt hosszú ideje fennálló kulturális kontinuitás jellemzi. Nincs egyetértés a tudósok között abban, hogy vajon az etnikai identitás vagy az etnikai alapú szerveződés alapvetőbb. Az is felmerült, hogy az etnikai identitásokhoz akkor is ragaszkodhatnak hordozóik, ha ez nem „kifizetődő”. Az etnicitás akkor lesz a legfontosabb, amikor a gazdasági és politikai versengés szűkös, de mindegyik csoport számára értékes erőforrások feletti rendelkezésért folyik.
18.7. Etnicitás és rangsor
18.7.1. Az etnikai hovatartozás önmagában soha nem nyújt elegendő információt ahhoz, hogy leírjuk egy ember helyét a társadalmi ranglétrán. Az etnikai kategóriák vagy csoportok rendszerint belsőleg is tagoltak nem, kor és gyakran osztályszempontok szerint, és más olyan kritériumok is befolyásolhatják, amelyek nem függnek össze az etnicitással.
18.7.1.1. A rangsor négyfajta szemlélete a mauritiusi társadalomban
18.8. Szegmentális identitások
18.8.1. Az etnikai alapú szerveződés csak annyiban lehet befogadó, amennyiben kizáró, az etnikai identitást pedig széles körben a másokkal való szembenállásban határozzák meg.
18.9. A múlt ideológiai célú felhasználása
18.9.1. A mai etnikai csoportok a történelmet arra használják, hogy legitimálják a létező politikai rendet, valamint csoportidentitást nyújtsanak. A hangsúlyt főként a tudatosan megteremtett hagyományokra helyezik, pl. annak a benyomásnak a keltése, hogy a gyarmatbirodalom ősidőktől fogva létezik, és „természetes” dolognak számít. A XX. század végére jellemző lett, hogy z etnikai identitásokat a politikai legitimáció érdekében használják.
19. 18. IDENTITÁSPOLITIKA: NACIONALIZMUS ÉS A KISEBBSÉGEK
19.1. Ernest Gellner: A világ különböző részein az emberek különböző hangokat ütnek meg, manapság mégis úgy tűnik, hogy többé-kevésbé mindenhol ugyanazt mondják.
19.2. Nacionalizmus és modernitás
19.2.1. - Nacionalizmus: olyan ideológia, amely szerint a kulturális határoknak a politikai határokkal kell egybeesniük, vagyis a politikai államot csak „ugyanolyan fajtájú” embereknek kellene alkotniuk. - A nacionalizmus a modernitás terméke – a nagy francia forradalom idején alakult ki.
19.3. Nacionalizmus és ipari társadalom
19.3.1. A nacionalizmus mintegy válaszként született az ipari társadalmak kialakulására és az emberek kiszabadulására olyan „alapvető kötelékeikből”, mint a rokonság, a vallás és a helyi közösségek. A széleskörű kommunikáció és a kultúra szabványosítása vagy egységesülése fontos vonásai a nemzetépítésnek – az emberek azonosulnak az állam elvont fogalmával.
19.4. A nemzetállam
19.4.1. Egy nemzetállam létezéséhez szükséges, hogy a vezetők legitimálják a hatalmi struktúrát, valamint elismertessék, hogy a nemzetállam képes a lakosság legalapvetőkk szükségleteit kielégíteni.
19.5. Nacionalizmus és etnicitás
19.5.1. - Nacionalista ideológia: egy etnikai csoport saját állam iránti igénye. - A nacionalizmus sokszor olyan ideológiát is ideológiát is kifejezhet, amelyet több etnikai csoport képvisel és támogat.
19.6. Kisebbség és többség
19.6.1. - Etnikai kisebbség: olyan csoport, amely politikai értelemben nem domináns, és egyben etnikai kategóriát képvisel. - A „kisebbség” szó tartalma függ az egész társadalmi rendszer méretétől és felépítésétől. - Lehetnek olyan kisebbségek, amelyek etnikai csoportja máshol többségként funkcionálnak.
19.7. Hatalmi aszimmetriák
19.7.1. Az etnikai csoportok között hatalmi egyenlőtlenségek, illetve aszimmetriák fordulhatnak elő. A hatalmi egyenlőtlenségek különböző módon határozhatják meg az etnikumok közti kapcsolatokat. Általában azok az etnikai csoportok, amelyeket szisztematikusan megfosztanak emberi jogaiktól és az érvényesülési lehetőségektől, a politikai rendszert igazságtalannak érzékelik.
19.8. Szegregáció, asszimiláció, integráció
19.8.1. Az államok a fenti három főbb stratégiákat alkalmazzák a kisebbségeik kezelésében. - Az állam (a többség) választja a szegregációt. - Az asszimiláció lehetséges eredménye a többség és a kisebbség érintkezésének. Ha az asszimiláció nagymértékű, akár a kisebbség eltűnéséhez is vezethet. - Az integráció azt jelenti, hogy a kisebbségnek joga van részt venni a közösen kialakított intézményekben, s ez kombinálódik a csoportidentitás megtartásával – a másik két opció közötti kompromisszumot képviseli.
19.9. Migráció
19.9.1. A bevándorlók a kisebbség speciális fajtái. Gyakran nem állampolgárok a fogadó országban, származási országok pedig olyan hely, ahol a többséghez tartoznak. A migránsok sok esetben csak időlegesen telepednek le a befogadó országban. Gyakran kétféle világban élnek, és kontextusok közti mozgás során váltogatják a különböző kulturális kódokat.
19.10. „A negyedik világ”
19.10.1. Az „őslakos” kifejezés a köznyelvben olyan nem hatalmi helyzetben levő lakosságra utal, amely nem vesz részt az ipari termelésben. Ez nem jelenti azt, hogy az őslakosok sohasem vennének részt a nemzeti politikában, vagy hogy sosem dolgoznának gyárakban, hanem inkább arra utal, hogy az általuk folytatott életmód láthatólag különösen sérülékennyé teszi őket a modernitás és a nemzetállam közegében. Gyakorlati értelemben a Föld minden lakója őslakos a bolygón – a terminust mindig politikai kontextusban használják. A legáltalánosabbak a földterülettel kapcsolatos konfliktusok az őslakosok és a nemzetállamok között.
19.11. Etnikai újjáéledés
19.11.1. A hagyományos kultúra újjászületése gyakran egy általánosabb etnikai újjáéledés keretében lép fel – az addig látens kulturális szimbólumok és gyakorlatok visszanyerik elvesztett jelentőségüket.
19.12. Az identitáspolitikák nyelvtana
19.12.1. Globális jelenség: területhez, csoporthoz kötött, ugyanakkor sikere függ a kultúrával és a jogokkal kapcsolatos nemzetközi diskurzustól. Az identitáspolitikák számos közös formális jeggyel rendelkeznek, ezért összehasonlíthatók. Az identitáspolitikák arra szolgálnak, hogy néhány társadalmi különbséget elsődlegesként állítsanak előtérbe, más különbségtételek jelentőségét pedig minimalizálják.
19.13. Identitás a szembeállításon keresztül
19.13.1. Az etnicitás nemcsak a dominancia eszköze, hanem egyfajta rend, besorolás és elhatárolás igényét is kifejezi. A szembeállításon keresztül megvalósult identitás említésre méltó párhuzam a nem modern társadalmakkal.
20. 19. GLOBÁLIS, LOKÁLIS ÉS GLOKÁLIS (Nemes Krisztián)
20.1. A gyakorló antropológusok azon kulturális sokféleség eltűnése miatt aggódnak, amelyeknek feltárása a tudomány célja.
20.2. Mi lett velük?
20.2.1. A gyarmati időkben tanulmányozott népek egy nagyobb léptékű gazdasági, kulturális és politikai rendszerbe illeszkedett be. A bérmunka és a pénzgazdaság belépett némelyikük életébe, és de megélhetésüket ma is állattenyésztéssel és növénytermesztéssel biztosítják. Számos más nép esetében a változások sokkal alapvetőbbek voltak: voltak, akik proletarizálódtak – sokan vagy a gyapot, vagy a földimogyoró-ágazatban lettek bérmunkások. Voltak, akik vonakodva kapcsolódtak be a globális gazdaságba.
20.3. Globális kultúra?
20.3.1. A diszciplína kezdeti kutatásai óta az antropológusok tudatában voltak azoknak a változásoknak, amelyek afelé mutattak, amit leginkább talán kulturális entrópiának nevezhetünk – e történelmi folyamatot manapság olykor „globális kulturális olvasztótégelynek”, „kulturális kreolizációnak”, „hibridizációnak” vagy kissé pontatlanul „nyugatiasodásnak” szokás nevezni.
20.4. A globalizáció dimenziói?
20.4.1. Bár a modern társadalmak több jellegzetes módon különböznek egymástól, a modernitás bizonyos vonásai mindenhol érvényesek. Az állam és az állampolgárság ma szinte egyetemes alapelvei a társadalmi szerveződésnek. A bérmunka és a kapitalizmus szintén fontos dimenziói a globalizált modernitásnak. A modernitáson belül a fogyasztást túlnyomórészt a pénz közvetíti. A politika és a gazdaság egy elvolt, névtelen és globális szinten összekapcsolt hálózat részei. Globális szinten a növekvő szisztematikus integráció egyik következménye az a tény, hogy néhány politikai kérdés az egész bolygóra kihatással lehet. A nemzetközi ügynökségek és civil szervezetek megalakulása szintén a globalizáció jelentőségét mutatja. Az AIDS világméretű terjedése tanulságos példája annak, hogy a globalizáció nem korlátozik az olyan elvont kapcsolatokra, amilyeneket például a tömegmédia közvetít; a nemzeti és a regionális határokat átlépő érintkezés lehet fizikai és közvetlen jellegű is.
20.5. A globalizáció helyi kisajátítása
20.5.1. Az a tény, hogy egy kulturális jelenség „globális”, még nem jelenti azt, hogy azt mindenki ismeri, vagy a Föld minden egyes lakóját közvetlenül érinti. A lényeg ugyanakkor az, hogy ezek a jelenségek elválnak az egyes helyektől.
20.6. Turizmus és migráció
20.6.1. A turizmus és az üzleti utazás a mozgás széles körben elterjedt formái, ami eddig nem tartott számot az antropológusok különösebb érdeklődésére. A WTO adatai szerint a külföldre utazó turisták száma 2020-ra elérheti az 1,6 milliárdot (2000-ben ez a szám 1 milliárd körül volt).
20.7. Migráció és kulturális identitás
20.7.1. A harmadik évezred kezdetén a világ szembeötlő jellegzetességei közé tartozik a mobilitás, a helyváltoztatás és a hontalanság. Számos bevándorló vagy diaszpórában élő populációban a kulturális identitás az egyik legfontosabb kérdés. Itt találkozik a tisztaság és az „autenticitás” igénye – a kisebbségen belül és azon kívül is – az egyéni jogok, a változás és a választás követelményeivel.
20.8. Száműzetés és deterritorizáltság
20.8.1. Sátáni versek: a száműzetés állapotáról szól, hogy milyen az Air India 420-as járatán utazni félúton Bombay és London között – örökké. A könyvben Rushdie azt mutatja be, hogy a száműzetéssel járó nézőpontváltás hogyan teremt kétséget és bizonytalanságot.
20.9. Néhány antropológiai következtetés
20.9.1. - Egyre nyilvánvalóbb, hogy a „tradíció” és „modernitás” fogalmai egy tisztán elméleti megkülönböztetésre utalnak. Ez azt jelenti, hogy empirikus értelemben tarthatatlan tradicionális és modern társadalmakról beszélni. - A társadalom és a kultúra fogalmai minden eddiginél problematikusabbá váltak. A kommunikáció, a migráció, a kereskedelem, a tőkebefektetések és a politika hálózatai gyakorlatilag minden határt átlépnek; kevés kivétellel egyetlen állam vagy helyi közösség sem írható körül tisztán minden vonatkozásában. A „kultúrák” se nem zártak, se nem belsőleg egységesek. - Mivel számos esetben lehetetlenné vált a vizsgált rendszer tiszta körülhatárolása, egyre fontosabbá válik az olyan specifikus csoportok és kulturális jelenségek (mint az olimpia, a turizmus vagy a migráció) feltárása, amelyek társadalmi vagy kulturális értelemben nem alkotnak ugyan autonóm rendszert, az elméleti elemzés céljából azonban mégis elkülöníthetők. - A klasszikus terepmunka egyre kevésbé elégséges kizárólagos módszerként arra, hogy adatok és benyomások gyűjtésével megértsük bolygónk társadalmi és kulturális életét. A terepmunkát ki kell egészíteni más forrásokkal, amelyek hozzásegítenek a résztvevő megfigyelés által feltárt jelenségek tágabb kontextusaihoz – ilyenek lehetnek a statisztikák, a tömegmédia, a helyben született szövegek stb.
20.10. A modernitás „őshonosítása”?
20.10.1. Világfalu (Marshall McLuhan): a modern tömegmédia, főleg a televízió térnyerése következtében egyetlen egy hellyé vált. A globalizáció központi paradoxona, hogy egyszerre tette nagyobbá és kisebbé a világot. Kisebb lett abban az értelemben, hogy kevesebb mint 24 órán belül bárhová eljuthatunk, és gyakorlatilag a világ összes pontján ugyanolyan életmódot lehet folytatni. Másfelől abban az értelemben nagyobb lett, hogy többet tudunk távoli és egzotikus helyekről, és így könnyebben ismerjük fel kölcsönös különbözőségeinket.
20.11. Két lokalizáló stratégia
20.11.1. - Párizs a világ egyik legfontosabb „afrikai” városa, hiszen számos zenészt, tanulós, vendégmunkást és menekültet vont Afrika franciául beszélő vidékeiről. - Egy egészen más példával találkozunk az ainuk esetében, akiknek hivatalosan nincs etnikai kisebbségi státusuk, mivel a japán kormány nem ismeri el létezésüket.
20.12. Határok nélküli világ: homogenizálódás és elkülönülés
20.12.1. A kulturális identitás és az „egyediség” az 1960-as évektől kezdve legitim politikai erőforrásnak számít a világ nagy részén. Egyre több csoport fedezi fel kulturális egyediségét, és használja fel politikai célokra. A kultúra és az identitás közti kapcsolat szubjektív és interszubjektív, nem pedig objektív. A társadalmi identitás, akár etnikai, akár nemzeti, akár más, számos módon létrejöhet. A szegény országok és vidékek gazdasági függőségét túlnyomórészt az alulfizetett munka, az egyenlőtlen csere és az egyenlőtlen termelési viszonyok szempontjából vizsgálták. A kulturális függőség jelenségének erősebb hangsúlyozás és kritikusabb megközelítése a gazdasági függőség elemzésével együttesen minden bizonnyal hozzájárul a kultúra globalizációjának mélyebb megértéséhez.