A kultúrpedagógia, mint irányzat filozófiai gyökerei (kultúrfilozófia)
1. W. Dilthey filozófiai-pedagógiai felfogása
1.1. A német életfilozófiából bontakozott ki Wilhelm Dilthey (1833-1911) szellemtörténeti felfogása, amely a XX. század elején megszületõ széles körû filozófiai iskola, a kultúrfilozófia egyik forrását adta.
1.2. Az élet legfontosabb jellemzõjét a történetiségben véli felfedezni
1.3. Dilthey felfogása szerint a történelmi világ - annak ellenére, hogy emberi produktumként jön létre - az emberi világ fölött áll, saját törvényszerûségekkel, függetlenséggel, objektivitással rendelkezik. Értékeket teremtõ, célokat megvalósító öntörvényû világ, amely felszabadítja és alkotó tevékenységre ösztönzi az emberi energiát, de egyúttal kijelöli annak irányát. Mûködésében elszakad az egyéntõl - objektiválódik - ezáltal õrzi meg a jövõ nemzedékek számára a szellemi tartalmakat, mivel az egyedek elmúlnak, de a kultúra fennmarad és állandóan fejlõdik.
1.4. Legfontosabb művei: "Bevezetés a szellemtudományba" (1883), "Gondolatok egy leíró és taglaló pszichológiáról" (1894) "A világnézet típusai" (1911), "Az élmény és költészet" (1903) "Az általános érvényű tudományos pedagógiáról" (1888)
2. Spranger pedagógiája
2.1. Ő fejlesztette tovább és hozta létre a kultúrfilozófián alapuló nevelés tudományos elméletét, a kultúrpedagógiát és a megértést hangsúlyozóstrukturális pszichológiát.
2.1.1. A megértõ pszichológia
2.1.1.1. Koncepciójának alapfogalma, a megértés, amely Sprangernél az egyén lelki életében érvényesülõ belsõ értékösszefüggések megragadását jelenti. Megérteni annyit jelent, mint az egyes aktusokat belehelyezni a személyiség egészét alkotó rendszerbe.
2.1.1.2. A Spranger által meghirdetett új pszichológia az embert nem csupán test és lélek összefüggésében vizsgálja (mint a hagyományos lélektan), hanem olyan lényként, aki az objektív, a szellem szférájában létezõ értékekre irányul. A kiindulási pontja nem a fiziológiai és biológiai létezés, hanem az értékek világa. Az így kialakított új tudományos látásmód egyszerre egyedi és normatív jellegû.
2.1.2. Kultúrpedagógiai felfogása
2.1.2.1. A nevelés feladata - az objektív értékalakzatok - lényegében a történelmileg kialakult kultúra tartalmának átszármaztatása az egyén számára, hogy azt élményévé, magatartásának formálójává tegye, s általa aktivitását fokozza.
2.1.2.2. A nevelés két alapvető funkciója: 1. a kultúra értékeinek átadása, 2. segítségével a személyes értékek felszínre hozatala. A nevelés nem jelenti csupán a tananyag átadását, hanem párosulnia kell a belsõ erõk kifejlesztésével is.
3. A szociálpedagógiai irányzat
3.1. Paul Barth
3.1.1. A német szellemtörténeti irányzat és a szociológiai szemlélet szintézisének megteremtésére törekedett, miként ezt 1897-ben írt mûvének címe is kifejezi: "A történetfilozófia mint szociológia"
3.2. Paul Bergemann
3.2.1. Bergemann felfogása szerint a társadalom olyan organizmus, amit a közösségi szellem éltet. Szellemi energiák szerteágazó rendszere, mely energiák a történelmi fejlõdés során egyre fokozódtak és az új nemzedékkel együtt módosultak.
3.2.2. Koncepciójának kiindulópontja - Comte, Spencer és Durkheim felfogására alapozva - az emberi társadalom egyénre gyakorolt hatásának hangsúlyozása: az egyén mint társas lény, csak a társadalmi közösség által válhat teljes emberré. Legfontosabb mûve az 1901-ben Gerában kiadott "Társadalmi pedagógia" (Soziale Pädagogik).
3.2.3. Tagadja az egyház évezredes jogát a neveléshez, feleslegesnek véli a felekezeti vallásoktatást is. Ezzel szemben nagyon fontosnak tartja a széles körû nép- és felnõttnevelést.
3.3. Emile Durkheim
3.3.1. A korra jellemzõ válságot felfogása szerint úgy lehet leküzdeni, ha az egyént a társadalom egészének integráns részévé teszik, mozgásszabadságát a társadalom érdekeinek rendelik alá. Csak így lehetséges az új, közösségi erkölcsiség megteremtése, új emberek nevelése.
3.3.2. Szociológiai elméletében azt hangsúlyozza, hogy a társadalom az egyetlen konkrét valóság, ezért annak sajátosságaiban és nem az egyedi ember természetében kell a társadalmi tények magyarázatát keresni.
3.3.3. A szociológiai szempontokat elôtérbe állító pedagógiai felfogás legkiválóbb európai képviselőinek egyike, aki saját korában nagy hatással volt a pedagógiai gondolkodás alakulására, jelentős mértékben hozzájárult Franciaország modern iskolaügyének eszmei megalapozásához.
4. Neohegeliánus hatások
4.1. Hegel-reneszánsza
4.1.1. az objektív és szubjektív szellem különválasztásával a történelmi-kulturális képzõdményeknek, mint "tárgyi valóságnak" tulajdonít meghatározó szerepet. Hangsúlyozza ennek elsõdlegességét az egyedi individuum szubjektivitásával szemben.
4.1.2. a hegeli alapokon álló kultúrpedagógia a tárgyi oldalt kívánja újra visszahelyezni "régi jogaiba". Ezért a gyermek mindenhatóságával szemben a mûveltségi javak fontosságát, szubjektív szabadsággal szemben az objektív kötöttségeket hangsúlyozza. Ezen felfogás szerint a nevelés nem korlátlan önkibontakozás, hanem az ember felkészítése a kulturális életben rá váró tevékeny, alkotó munkára, bevezetése az egyén felett álló és ható értékek világába, kifejlesztve szellemi erõit és a kultúra eszményét. Ennek eléréséhez fontos eszköznek tekintik az oktatást.
5. Neokantiánus hatások
5.1. Az irányzat megalapítójának H. Cohent (1842-1918) tekintjük, a klasszikus német filozófia kanti hagyományához tért vissza, jelszava: "Vissza Kanthoz!"
5.1.1. két jelentős iskolája ismert
5.1.1.1. a délnémet badeni iskola, amelynek W. Windelband (1848-1915) és H. Rickert (1863-1936) voltak a legjelentősebb képviselői
5.1.1.1.1. Az irányzat a pedagógiai gondolkodás fejlõdésére az értékelméleti idealizmus megfogalmazásával gyakorolta a legnagyobb hatást.
5.1.1.2. a tudományelméleti és logisztikai-logikai érdeklődésű marburgi iskola, melyet H. Cohen és P. Natorp hoznak létre
5.1.1.2.1. az egyén erkölcsi felemelkedését és az emberiesség eszményének megvalósítását tekinti céljának.